talent
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Ajánlatok
 
Csevejde
Név:

Üzenet:
:)) :) :@ :? :(( :o :D ;) 8o 8p 8) 8| :( :'( ;D :$
 
NASCA
NASCA - Csatornázott sivatag?

A Nasca-i sivatag a világ egyik legszárazabb vidéke! Ám eddig senki sem szentelt kellő figyelmet annak a ténynek, hogy ez a szinte teljesen lakatlan vidék: "be van csatornázva"!

Nemrég még az Origó egy topic-jában – saját megítélésem szerint - szerényen és visszafogottan vitézkedve bizonygattam, hogy az ismert tények alapján szerintem létezett a Földön ún. „előző civilizáció”, amelyet - különböző okok következtében - elfelejtettünk. Erre utalnak a megmagyarázatlan technikai eszközök, mint az antikytherai lelet, vagy az egyiptomi madár-repülőgép, ill. a H-modul csereszabatos építőeleme Tiahuanaco-ban. Akár mindegyik önálló írást érdemelne.
De most másról, tán még érdekesebb ügyről írnék. Az újdonság, hogy felfedeztem magamnak a perui Nasca sivatagot, illetve annak egy igen titokzatos, eddig számomra is ismeretlen jellemzőjét.
Persze itt nem a gigantikus, keletkezésük szerint megmagyarázhatatlannak hitt rajzolatokra gondolok, amelyek már szinte minden érdeklődő számára ismertek. A pók, a majom, számos madár ábrája sokszor bejárta már a világot, mióta a Dél-Amerika felett meginduló légi közlekedés résztvevői felfedezték a mai ember számára a rajzolatokat. Magam is jártam ott, Bolívia és Peru jelentős látványosságait szemügyre véve alkothattam véleményt. Meg is örökítettem egy könyvben, amellyel invitáltam potenciális olvasóimat: „Utazzanak velem …Bolíviába, Peruba”(jobban járnak!). Hanem egy teljesen új vonatkozására a térségnek, - mely bizonyára nem közismert - arra, hogy a sivatag, a világ egyik legszárazabbnak tartott vidéke: „csatornázva van”!

A képen egy csatornanyílás, vagy kút, ún.”puguio” látható, amely egy kút, igazán jól kiépített, s ma is megközelíthető vízvételi lehetőséget nyújtva.

Egyik legutóbbi könyvében Daniken is írt róla, s őt, mint számos különleges dolog felfedezőjét ezért elismerés illeti. Egyelőre nem érdemes állást foglalni az irányban, vajon általános elmélete, tudniillik hogy az istenek „földönkívüliek” voltak, mennyire igaz, vagy sem.
Oly keveset tudunk az emberiség múltjáról – főként a történelem előttről, s ahol nem volt írásbeliség, vagy megsemmisültek az emlékei ott ez az idő akár a középkorig is benyúlhat.
E kérdést tehát nem tudjuk – tán nem is akarjuk - véglegesen eldönteni. Marad az eredeti kérdés. Tehát a Daniken könyvében emlitett puquiok, azok a sivatagban található kutak, amelyek ma is tiszta, friss vizet szolgáltatnak az ott élőknek. Bár úgy tűnik azok sem nagyon használják ki e lehetőséget. Egyszerűen elfelejtődött! Ahogy számos egyéb dolog is a múltból.

Pedig a jól tervezett mérnöki létesítmény bizonyíthatóan a prekolumbiánus időkből származik. Azaz már legalább 500 éve – de inkább több - áll és szállítja ma is a friss vizet, miközben a Nasca folyó (Rio Nasca), valamint a Rio las Trancas teljesen elszennyeződött vízfolyás a csatornához képest. A mellékelt ábrán látszik, milyen elven működő milyen konkrét építmények, kőfalak testesítik meg a több tíz kilométer hosszúságú döntő többségében földalatti létesítményt.
Tehát meghatározott mélységben, mintegy 6-10 méterrel a földfelszín alatt húzódik egy mintegy 70x70 centiméteres csatorna, amelybe helyenként centrális lejáratú aknaszerű kutakon keresztül lehet lejutni. Ezeket jelölik a fentről szűkülő tölcsérszerű rajzolatok az ábrán.

Tehát a hegyekből, ill. föld alatti forrásokból összegyűjtve a nedvességet jut el a gravitációs elven alapulóan a víz a távoli helyekre.
A csatornázott vízvételi lehetőség kiküszöböli az esős évszakhoz való szükségszerű kötődést, hiszen segítségével akár az öntözést is egész évben megvalósíthatnák, mert állandóan szolgáltatja a friss vizet. Nem említettem még, de azt hiszem jellemző az építmény műszaki színvonalára, hogy az épített hálózat átszeli alulról a Rió Nasca medrét is, tehát nemcsak egyszerűen egy lemélyített, jól kikövezett, majd döntőrészben befedett üreget kell elképzelniük.

Vajon ki építhette ezt a mesteri alkotást, mely évszázadokkal létrehozása után is – dacolva minden időjárási és geológiai hatásnak – jól működik? A világhálón is igen kevés az információ erről a témáról, de néhány véleményben megfogalmazódik, hogy a Chimu-birodalom mérnökei lehettek az elkövetők. Ezen erőteljesen elgondolkodva magam elé vettem a térképet és az Ősi Peru kultúráit bemutató hatalmas atlaszt is. A Chimu birodalomról tudni kell, hogy az inkák által való leigázásukig, tehát mintegy 1100-1450-ig, az ún. ”késői átmeneti korszakban” éltek és működtek a Csendes-óceán melletti partszakaszon, a Costán. Ők is magukba olvasztottak több kisebb királyságot, például a chancay-t, de a kétségtelenül fejlett fémmegmunkálás, kerámia és textiltermelés fűződik nevükhöz. (Majd azt írtam, hogy ipar, mert az ez időszakban tömegessé váló kerámia-használat jelentős mennyiségi növekedést idézett elő, ugyanakkora tárgyak minőségét és díszítettségét színvonalában visszavetette!)
Ők lettek volna? Az atlasz a birodalom déli határának elterjedtségét, azaz területét jóval északabbra jelöli, mint ahogy a csatornázott Nasca-fennsík fekszik. Hiányzik legalább 300 kilométer a két terület között.(a sárga és a zöld terület - előbbi a chimu birodalom, utóbbi a Nasca vidék)
Bisambrában – ezt a települést 1:2.500.000 léptékű Magyarországon beszerzett és eddig jónak hitt térképem nem is ismeri -, állítólag nem is oly messze Nasca településtől az Antonini múzeum területén, az archeológiai parkban megtekinthető az ősi építők által hátrahagyott mérnöki létesítmény egy darabja. De ettől még mindig nem lettünk okosabbak, csak azt látjuk, hogy mindenütt azonos technológiával, jól kikövezett csatornákban folyik a magasabb területekről az alacsonyabbak felé eljuttatott nedvesség.

Talán még az eddigieknél is érdekesebb vonatkozás, hogy a csatornázott sivatagra utalnak egyes vélemények szerint a Nasca fensík rajzolatai. Azaz megfelelő jelek jelölik a vízkivételi helyeket, a csatornák elhelyezkedéstét, stb. Ha ez így van, e gondolat messzire vezet. Mert akkor a jó chimu szakiknak vagy partnereiknek kellett rendelkezni a középkorban repülő eszközökkel, amelyekről áttekintve a terepet megállapíthatták, hol kell/lehet – esetleg – leszállniuk vízért. Vagy hol nem szabad leszállniuk, mert ott csatorna húzódik.
Folytathatjuk a találgatást, de ennek nincs sok értelme. Mielőbb szükséges lenne a csatornák építésének – a találgatásoknál - pontosabb idejét meghatározni legalább rádiokarbonos eljárással. Bár ez sem preciziós, de legalább hozzávetőleges pontosságú lenne (bizonyos tűréshatárokon belül) az építés idejét tekintve.

Ha ez megvan kissé nyugodtabban dőlhetnénk hátra az emberi kultúra múltját illetően, ha ugyan a kapott értékek beleférnek a tudomány elfogadott időrendjébe.
Ha meg nem, marad az agyonhallgatás...

 
A kíméletlen idő
 
Naptár
2024. December
HKSCPSV
25
26
27
28
29
30
01
02
03
04
05
06
07
08
09
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
01
02
03
04
<<   >>
 
Levelek
Felhasználónév:
Jelszó:
  SúgóSúgó

Új postafiók regisztrációja
 
Látogatók
Indulás: 2005-10-02
 

10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!    *****    A legfrissebb hírek a Super Mario világából és a legteljesebb adatbázis a Mario játékokról.Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Gigágá! Márton napján is gyertek a Mesetárba! Nemcsak libát, de kacsát is kaptok! Játsszatok velünk!    *****    A Nintendo a Nintendo Music-kal megint valami kiváló dolgot hozott létre! Alaposan nagyító alá vettem, az eredmény itt.    *****    Leanderek, Parfümök, Olajok, és Szépségápolási termékek! Használd a LEVI10 kupont és kapj 10% kedvezményt!Megnyitottunk    *****    Megjelent a Nintendo saját gyártású órája, a Nintendo Sound Clock Alarmo! Ha kíváncsi vagy, mit tud, itt olvashatsz róla    *****    Megnyílt a webáruházunk! Parfümök, Szépségápolási termékek, Olajok mind egy helyen! Nyitási akciók, siess mert limitált!    *****    Az általam legjobbnak vélt sportanimék listája itt olvasható. Top 10 Sportanime az Anime Odyssey-n!    *****    Pont ITT Pont MOST! Pont NEKED! Már fejlesztés alatt is szebbnél szebb képek! Ha gondolod gyere less be!    *****    Megnyílt a webáruházunk! NYITÁSI AKCIÓK! Tusfürdõ+Fogkrém+Sampon+Izzadásgátló+multifunkcionális balzsam most csak 4.490!    *****    Új mese a Mesetárban! Téged is vár, gyere bátran!    *****    Veterán anime rajongók egyik kedvence a Vadmacska kommandó. Retrospektív cikket olvashatsz róla az Anime Odyssey blogban    *****    Parfümök, Olajok, Párologtatók mind egy weboldalon! Siess mert nyitási AKCIÓNK nem sokáig tart! Nagy kedvezmények várnak